Szöveges mező

Ide szövegelj...

Rosalie

Másnap reggel minden ugyanúgy történt, mint tegnap. Belle hamarabb fölkelt, megint ő ébresztett és én pedig szokásomhoz híven alig akartam kikelni az ágyból. Mikor végre erőt vettem magamon és feltápászkodtam, egyenesen a fürdőbe mentem. Magamhoz képest egész hamar elkészültem, visszamentem Bellehez és szóltam, hogy mehetünk, mert készen vagyok. Belle végigmért, majd ezt kérdezte:
- Egyszerű farmer és tornacipő? Rose, minden rendben?
- Ja – mosolyodtam el – csak azért öltöztem így, mert ma repüléstan korrepem lesz Lucassal és hát… a miniszoknya és a magas sarkú nem a legjobb öltözet repüléshez – magyaráztam, miközben összeszedtem a cuccom.
- Nem vetted még át a tankönyveket? – kérdezte Belle csodálkozva, mert kiszúrta, hogy egyetlen könyvet sem tettem a táskámba.
- Még nem – ingattam a fejem – Tegnap rajzra kellett mennem és nem volt időm, de ma átveszem őket – ígértem, mire Belle bólintott.
Tipikus őszi idő volt odakint: esett az eső és köd volt. Kicsit meg is áztunk, míg átértünk a kolesztől a suliig. Mindjárt el is kezdtem aggódni, hogy lehet, hogy el kell halasztanunk a mai repüléstan korrepet ha nem áll el az eső. Ahogy beértünk az aulába, rögtön a szemben lévő oszlopra volt kiragasztva egy plakát valamilyen Halloween-i buliról. Mindketten végignéztük, majd egymásra pillantottunk. Én szólaltam meg először:
- Ez lesz az első itteni bulink – állapítottam meg.
- Szerintem ez hülyeség – mondta ki Belle is a véleményét – Mi értelme van bulit rendezni minden hülye kis esemény miatt?
- Ugyan már, Belle! Ez nem olyan buli lesz, mint a régi sulinkban. Nem kell rögtön ilyen negatívan hozzáállnod!
- Gondolod? – nézett rám.
- Gondolj csak bele! Nem lesz itt Ashley. Nem fogja senki elrontani a hangulatot és nem fognak leégetni mások előtt. Ebben a suliban nem ugyanaz a helyzet, mint a Broadnecken volt. Nem kell úgy érezned, hogy azonnal úgy állítanak be, hogy te vagy a „gáz, stréber csaj”. Mert tudom, hogy ez volt a régi sulinkban. De most… ez olyan mintha új életet kezdenél.
- Lehet, hogy igazad van. Végülis, máris van két barátom és egy rajongóm, Phil – mosolygott büszkén.
- Na, látod! – nevettem, aztán megláttam Clairet és Carolinet – Most megyek. Szia! – köszöntem, és már el is indultam a lányok felé.
Együtt mentünk föl a terembe. Rögtön az első óra matek volt Mr. Seawerssel. Meg is állapítottuk Clairerel, hogy kegyetlen dolog első órára tenni ezt a tantárgyat. Egy feladatlapot oldottunk meg egész órán, ugyanúgy, mint Bellék tegnap. Gondolom, mondanom sem kell, nem ment valami fényesen. Ahelyett, hogy feleslegesen szenvedtem volna az idióta egyenletekkel, inkább lemásoltam mindent a mellettem ülő Lisáról. Nem tudtam jó tanuló-e, de úgy gondoltam, nálam csak jobb lehet, így szorgalmasan másoltam róla. Az ellenőrzésnél mindenki másét javította. Hozzám került Aaroné. Öt hibája volt, mindet kijavítottam, majd odaírtam: „Még gyakorolj egy kicsit! Szeretettel: Rose ” Mikor visszakapta a tesztet mosolyogva hátrafordult és rám nézett. Láthatóan tetszett neki a kis üzenetem. Mint az a feladatlapok eredményéből kiderült, Lisa jó tanuló. Hibátlan lett a tesztje és ezért az enyém is. Mindketten ötöst kaptunk.
A szünetben reggeliztünk, majd irodalom következett. Ez egy fokkal jobb volt, mint a matek, de azért elég uncsi. Mágiatanra át kellett mennünk egy másik terembe. Amíg a tanárra vártunk odajött hozzám Alex.
- Szia, Rose – vigyorgott rám.
- Szia, Alex – köszöntem vissza és már előre tartottam a mondanivalójától.
- Tudod… arra gondoltam, hogy nem akarsz velem jönni a Halloween-i bulira?
- Öhm… ha jól tudom, ez nem olyan buli lesz, ahova párosával kell menni – próbáltam kibújni a meghívás alól.
- Igen, tudom. De azért tehetünk egy kivételt, nem?
- Ne haragudj, de nem. - szögeztem le, mire Alex teljesen elkeseredett – Esetleg a karácsonyi bulira mehetünk majd együtt – mondtam, mire megint felcsillant a szeme és boldogan elsétált – ha Lucas nem hív el – tettem hozzá magamban.
Mikor becsöngettek, szomorúan vettem tudomásul, hogy Lisa mellett nincs már hely, így Aaron mellé huppantam le. A mágiatan szintén elég unalmas volt. Egyetlen egyszer sem varázsoltunk, csak hallgattuk a mágia történetét és jegyzeteltünk. Mármint én nem, csak a rendesebb diákok. Én inkább leveleztem Aaronnal. Kérdezte, hogy hogy tetszik a suli, mit szólok a Halloween-i bulihoz, melyik külön foglalkozásra jelentkeztem, meg ilyenek. Óra végére egészen összebarátkoztunk és Aaron felajánlotta, hogy órák után elkísér a könyvtárba és segít elhozni a tankönyveimet. Kedves tőle.
Az utolsó óra SVK, azaz sötét varázslatok kivédése volt. Megint új tanárral kellett megismerkednem: Mr. Watsonnal. Magas, őszes hajú, de fiatalos tanár volt. Sokat viccelődött, így jó hangulatban telt az óra. Megtanultuk, hogyan védjük ki a Supplicium varázsigét, amelyet csak morbusok használhatnak. Véleményem szerint ez volt a mai nap leghasznosabb tanórája.
Ebédszünetben Clairerel és Carolinenal kajáltam, majd megkerestem Aaront és együtt mentünk föl a könyveimért. Aaron végig nagyon kedves volt és képes volt a kollégiumi szobánkig felcipelni helyettem a tankönyveket. Nem győztem hálálkodni neki. Mikor Aaron elment zeneórára, még egy gyors pillantást vetettem a tükörbe, megigazítottam a hajam, majd izgatottan mentem ki a parkba Lucast keresve. Szerencsére ekkor már nem esett az eső, de kicsit felhős volt még az ég.
- Rose! Várj meg! – hallottam nemsokára Lucas hangját a hátam mögül. Megálltam és megfordultam. Lucas egy seprűvel a kezében rohant felém.
- Szia – köszöntem neki, amint odaért.
- Szia – mondta, kicsit még lihegve a futástól.
- Vigyem a seprűt? – ajánlottam fel a segítséget.
- Á, nem kell, köszi – mondta.
- Te tudod – hagytam rá – Hova megyünk? – kérdeztem.
- A hátsó udvarra, mert itt túl sokan vannak. Még elütnél valakit, amilyen béna vagy – nevetett.
- Nem is vagyok béna! – ellenkeztem.
- Hát én úgy hallottam, hogy életed első repüléstan óráján lezuhantál a seprűről, lehorzsoltad a könyököd és eltörted a lábad…
- Oké. Egy: nem törtem el a lábam, csak kicsit bevertem. Kettő: kíváncsi vagyok te hogy szerepeltél mikor először seprűre kellett ülnöd – mondtam.
- Hát… az első repüléstan órámon Mrs. Ordway azt mondta, hogy szerinte én seprűvel a fenekem alatt születtem – jelentette ki büszkén.
Miközben beszélgettünk, kiértünk a hátsó udvarba. Ezen a füves placcon voltunk repüléstanon is. Nem volt itt rajtunk kívül senki. Lucas hatvanszor elmondta, hogy igyekezzek nem leesni és megint megsérülni, mert gyógyításból nem olyan jó és nem szeretne öt perc múlva a gyengélkedőbe cipelni. Megígértem, hogy igyekezni fogok, aztán Lucas odaadta a seprűt, én pedig ráültem. Nagy levegőt vettem, majd elindultam. Szépen fokozatosan emelkedtem fel, majd egyenletesen haladtam a levegőben. Mikor úgy éreztem, a kezemben van az irányítás és biztosan ülök a seprűn, hátrafordítottam a fejem, hogy büszkén rávigyorogjak a földről figyelő Lucasra olyan „na, ki a béna?” fejjel. Ezt nem kellett volna. Amint hátranéztem, elvesztettem az egyensúlyom, kicsúszott a kezemből az irányítás és a seprűm össze-vissza kezdett hánykolódni.
- Lucas! - kiáltottam kétségbeesve – Mit csináljak?
- Először is, ne üvöltözz! Másodszor, ne ess pánikba! És végül, próbálj meg leereszkedni! – utasított a földről.
- Oké – kiabáltam vissza.
- Mondom, ne üvöltözz!
Inkább nem kiáltottam vissza, hogy jó, mert attól kiakadt volna. Megpróbáltam lefelé irányítani a seprűt. Sikerült is, csak a landolással voltak problémák, ugyanis nem tudtam megállni és egyenesen a földbe csapódtam.
- Rose? Jól vagy? – kérdezte Lucas, amint aggódva odaszaladt hozzám.
- Aha, jól vagyok – bólintottam, miközben feltápászkodtam. Most tényleg jól voltam, így nem kellett Lucasnak a gyengélkedőbe cipelnie. Habár nem bántam volna, ha a karjaiban visz… Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot és Lucasra nézve vártam, hogy most mi következik. Mivel ő elgondolkodva meredt a távolba, én törtem meg a csendet:
- Megpróbálom még egyszer, oké?
- Inkább ne – vágta rá.
- Akkor? Ennyi volt? Menthetetlen vagyok?
- Hát igen. Reménytelen eset vagy – bólogatott egy kissé gúnyos vigyorral a fején, erre én oldalba vágtam, mire folytatta – Oké, nem vagy menthetetlen. Csak vicceltem. De egyedül ne szállj fel még egyszer. Még ne.
- Hát akkor? – szóltam közbe.
- Majd velem együtt – jelentette ki, én pedig rettentően örültem, hogy Lucas és én egy seprűn fogunk ülni.
Felültem a seprűre, Lucas pedig mögém. Felszálltunk, aztán Lucas a kezével előre nyúlt és inkább ő irányított és közben magyarázott. Így egész könnyen ment a repülés. Végig Lucas kezét figyeltem, hogy hogyan irányítja a seprűt. Csak egyszer néztem fel, akkor pedig nagyon meglepődtem a látványon. Belle repült el előttünk. Akkor jutott eszembe, hogy neki is most van repüléstan korrepje Harryvel. Mikor észrevettük egymást, elkezdtünk integetni. Nagyon vicces volt a szituáció. Belle tudott egyedül repülni, nekem pedig még szükségem volt segítségre, de nem bántam, hiszen Lucas ült mögöttem, nem akárki. Lucas nem sokáig engedte, hogy vigyorogva integessek Bellenek. Lerántotta a kezemet, a seprűre helyezte, majd figyelmeztetett:
- Nem integetünk repülés közben. Még akkor sem, ha a tesód repül el előttünk.
- Igen, tanár úr – mosolyodtam el.
Repültünk még pár percig, kerülgettük egymást Bellel, aztán ő is és mi is leszálltunk.
- Hát, köszönöm a korrepetálást – mondtam Lucasnak, amikor odaadtam neki a seprűt.
- Szívesen.
- Akkor holnap találkozunk bűbájtan korrepen. Szia! – intettem neki, majd elindultam Belle felé.
- Rose – szólt még utánam Lucas, mire visszafordultam – Nem is vagy olyan béna – mosolygott rám.
Alig vártam, hogy elmeséljem ezt az egészet Bellenek. Még jó, hogy együtt mentünk a koleszba, mert különben vacsoráig se végeztem volna a meséléssel. Mikor én befejeztem, Bellere néztem:
- Te jössz! Mesélj! – mosolyogtam rá.
Már a szobánkban voltunk, és mindketten az ágyunkon ücsörögtünk.
- Hát, irodalommal kezdtünk, úgyhogy jól indult a nap. Shakespeare Rómeó és Júliáját vettük és…
- Oké, nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit tanultatok – vágtam közbe.
- Ja, bocs – mosolyodott el – Akkor… David mellett ültem és képzeld el felgyújtotta a füzetét. Direkt! Azt mondja, szeret „gyújtogatni”. Fura hobbi, de amúgy Dave tök jófej. Kapott egy kis leszidást Mrs. Wenneltől – nevetett.
- Ez a David… tetszik neked? – kérdeztem.
- Dehogy – rázta a fejét – Csak barátok vagyunk. Nekem Darren tetszik – jelentette ki.
- Hát persze. Folytasd – mosolyogtam.
- Szóval, irodalom után nyelvtan jött. Ez elég uncsi volt, mert Ted hülye kérdéseket tett fel csak azért, hogy húzza az időt. Mellesleg olyan alap dolgokra kérdezett rá, amiket illik tudni, de mindegy, ez most nem lényeges. Mary persze teljesen odavolt… - értetlen fejet vágtam, úgyhogy folytatta – Marynek tetszik Ted, de ne mond el senkinek – mondta – Na, a következő óra fekete mágia volt Mr. Orrick-kal. Nagyon érdekes dolgokról tanultunk! Átvettük, hogy hogyan volt jelen a fekete mágia a középkorban.
- Ja, izgi lehetett – mondtam nem túl meggyőzően.
- Aztán repüléstan előtt odajött hozzám Phil… - sóhajtott – Mindenáron segíteni akart a repülésben, hiába magyaráztam neki, hogy Mrs. Balston már kijelölt egy harmadikost erre a feladatra, nem akart leszállni rólam. Aztán szerencsére becsöngettek. A repüléstan jobban ment, mint gondoltam – mosolygott büszkén – Maryvel ebédeltem, aztán mentem Harryhez korrepre. Harry mindent elmagyarázott, aztán megdicsért. Tényleg aranyos, csak kár, hogy nem Darren… - mondta, mire én elnevettem magam – Most mi van?
- Semmi, csak ez a mondat olyan aranyos volt. „Csak kár, hogy nem Darren.” – nevettem még mindig.
- Jól van, na.
Még sokáig beszélgettünk, aztán mindkettőnket elnyomott az álom.

Másnap mikor felébredtem, rájöttem, hogy tegnap farmerben aludtam el, és nem is fürödtem. Így hát fogtam magam és gyorsan letusoltam, majd magamra kaptam egy farmert meg egy sötétkék pulcsit. Mire elkészültem, Belle már nem volt a szobában. Az órára pillantottam és tudomásul vettem, hogy már most elkéstem. 8:07 volt. Felkaptam a táskám, ami így a könyvekkel megrakva, már nem volt olyan könnyű, és átrohantam a suliba, fel a termünkbe. Mikor benyitottam, minden szem rám szegeződött. A tanár, Mr. Stevenson beírta a késést, majd folytatta az órát. A töri és a matek, szokás szerint dög unalom volt.
Repüléstanon Mrs. Ordway megdicsért, mert ma már sokkal jobban ment a repülés, hála Lucasnak.
Aztán bűbájtan következett. A tanárnő, Mrs. Black nagyon kedvesnek tűnt. Amanda és az én kedvemért bemutatkozott, és csak aztán kezdett tanítani. A mai órán azt tanultuk meg, hogyan lehet egy széttört tárgyat megjavítani. A megfelelő varázsige a „Renovo”. Ezzel elvileg bármilyen tárgyat meg lehet javítani. Mindjárt helyre is hoztam a reggeli rohanásban kiszakadt pulcsimat és a kabátom zipzárját. Az ilyen órákat szerettem. Amikor olyan dolgot tanultunk, ami a gyakorlatban is használható.
Ebédszünetben Carolinenal, Clairerel és Aaronnal kajáltam, aztán Lucas keresésére indultam. Szétnéztem a parkban és meg is találtam az egyik padon ücsörögve.
- Szia! – köszönt rám már távolról.
- Szia – mosolyogtam – Figyelmeztetlek, bűbájtanból jó vagyok!
- Azt majd meglátjuk – nevette el magát.
- Figyelj, ilyet már tudok – szóltam, majd tölcsért formálva a szám elé tettem a kezem és ezt mondtam – Contumelia!
Most is jól sikerült a már jól ismert buborékfújós bűbáj. Büszke vigyorral az arcomon néztem hol a buborékokra, hol Lucasra.
- Nem rossz – ismerte el Lucas – De én ennél jobbat tudok – mondta, majd ő is tölcsért formált a kezéből és a szája elé tette, ugyanúgy, ahogy az előbb én – Corculum Contumelia! - mondta ki a varázsigét, mire a két tenyere közül szív alakú buborékok szálltak ki.
- Azta – álmélkodtam, és be kell, hogy valljam elég jó érzés volt látni, hogy Lucas szív alakú buborékokat fúj nekem.
Pont ekkor láttam meg Lucas háta mögött Rachelt. Egy kupac könyvvel a kezében gyalogolt a maga gyors tempójában. Mikor észrevett minket, megtorpant és szúrós szemmel nézett rám. Pár másodpercig farkasszemet néztünk, majd Rachel megrázta a fejét és elviharzott. Szerencsére Lucas nem vett észre semmit ebből az egészből.
- El tudod tüntetni őket? – kérdezte Lucas, majd miután látta, hogy kézzel akarom kipukkasztani a buborékokat, hozzátette – Anélkül, hogy hozzájuk érnél.
- Van buborék-pukkasztó bűbáj is? – csodálkoztam, mire elnevette magát.
- Figyelj – mondta, majd felemelte a kezét, egyet csettintett és az összes buborék eltűnt a levegőben.
- Nem is használtál varázsigét.
- Nem bizony. Ez annyira egyszerű varázslat, hogy nincs szükség varázsigére – magyarázta – Megpróbálod? – kérdezte, mire én bólintottam.
Új buborékokat varázsolt nekem, hogy legyen mit kipukkasztanom. Csettintettem, de ahelyett, hogy eltüntettem volna, kétszer annyit varázsoltam a szappanbuborékokból. Kérdőn néztem Lucasra, mert nem értettem, hogy miért nem sikerült a varázslat, ha annyira egyszerű, hogy még varázsige sem kell hozzá.
- Arra gondolj, hogy a buborékok eltűnnek, ne arra, hogy dupla annyi lesz belőlük! – mondta.
Egyből rájöttem, hogy az a gond, hogy egyáltalán nem akarom, hogy eltűnjenek. Hiszen ezek szív alakú buborékok, amiket Lucas varázsolt nekem saját kezűleg! Miért is akarnám kipukkasztani őket?! Aztán újra próbálkoztam, de sehogy sem sikerült eltüntetnem őket. Végül Lucasnak elege lett és inkább ő csettintett.
- Oké, akkor most térjünk rá az igazi tananyagra. Az első lecke a lebegtető bűbáj… - kezdte, de én közbeszóltam.
- Mobilito, igaz?
- Igen. Honnan tudtad? – csodálkozott.
- Mondtam, hogy bűbájtanból jó vagyok – vontam meg a vállam – Szeretem ezt a varázsigét. Hasznos, mikor rendet kell raknom a szobámban – mosolyodtam el.
- Rose, ugye tudod, hogy sulin kívül tilos a varázslás? – kérdezte - Benne van a házirendben.
- Ööö… a házirendet már első nap elhagytam – vallottam be.
- Hihetetlen vagy. Szerezz be egy másikat! – tanácsolta.
Ezután folytattuk a korrepet. Megmutattam Lucasnak, hogy tényleg megy a lebegtető bűbáj. A lehullott leveleket mozgattam a kezemmel. Egész szép kupacot csináltam belőlük. Aztán elköszöntünk egymástól a hétvégére. Lucas elment Willel találkozni, én pedig felmentem a kollégiumba és mivel Belle még olvasókörön volt, összepakoltam a cuccaimat, hogy holnap reggel hazautazhassunk.


 Annabelle

Péntek reggel a matek óra megint nagyon jól telt, Mr. Seawers nagyon jól tanít. A történelem órát senki sem várta, az osztályon végig nézve megállapítottam, hogy a töri tanár nem egy kedvelt személy. Én persze imádom a történelmet, a múltbeli történetek, az emberek élete a különböző korokban, a nagy felfedezők és a különféle építmények…
- Jó napot! – zökkentett ki a gondolatmenetemből Mr. Stevenson. Rose nem sokat mesélt róla, szerinte a tantárgy unalmas, és persze ebből kifolyólag a tanár is.
Vigyázzállással köszöntöttük, majd mindenki leült és az osztályban síri csönd lett. Nem tudtam eldönteni, hogy a tanártól félnek ennyire, vagy mindenki ennyire odafigyel.
Az óra már fél órája ment, Dave-et és még jó pár embert csak a folyamatos jegyzetelés tartott ébren, Mr. Stevenson úgy gondolta, kérdéseket zúdít ránk.
- Mettől meddig tartottak a görög- perzsa háborúk? – nézett körbe. Mindenki némán ült a helyén. Még én sem mertem jelentkezni, pedig tudtam a választ. – Julia? – szólította fel az egyetlen jelentkezőt.
- Időszámításunk előtt 499-től 451-ig. – mondta büszkén Julia.
- Rossz válasz. – suttogtam a tanárral egy időben. – Tudja valaki a helyes választ?
- Én tudom. – jelentkeztem – Időszámításunk előtt 499- től 449- ig.
- Helyes Mary. – mondta rövid csend után.
- A nevem Annabelle. – mondtam.
- Annabelle??? – lepődött meg. – Maga mióta jár ide? - úgy nézett rám, mintha valami betolakodó lennék.
- Tegnap óta.
- Nem csak ő új, Nick is. – mutatott Mike Nickre, aki rögtön zavarba jött mikor mindenki ránézett.
- Értem. Akkor… Annabelle és Nick, kérem a következő héten írjatok névtáblát, hogy megjegyezzem a neveteket. – Mr. Stevenson összecsapta a kezében lévő könyvet – Mehetnek! – intett, majd leült az asztalához és rendezgetni kezdte a papírjait.
Az osztály már- már feltűnően gyorsan pakolt össze és távozott.
- Mr. Stevenson kissé dilis… de gondolom feltűnt. – mondta Mary, mikor kiértünk a teremből. Rendszeresen elfelejti a nevünket, vagy összekever. Sokszor azt se tudja, milyen osztályba jött be tanítani…
- Már akkor is furcsa volt, mikor bejött, és nem is üdvözölt minket, pedig eddig minden új tanár bemutatkozott. – sóhajtottam.
- Ne vedd a szívedre drága Belle… neked nem lesznek gondjaid a tantárggyal. Ma ismét bebizonyítottad, hogy nem csak szép…
- Köszönjük Phil. – szólt közbe Dave, majd odajött mellém. – Mr. Stevensonról annyit tudnod kell, hogy nem bírja a morbusokat… szóval varázsolni az ő óráján szigorúan tilos. – emelte fel a mutatóujját. – Pedig szívesen felgyújtanám a töri könyvet… - tette hozzá.
- Kösz, hogy szóltál Dave. – mosolyogtam.
Szünetben úgy éreztem, beilleszkedtem. Majdnem mindenki körém gyűlt, és beszélgettünk.

Bűbájtanon a mozgató bűbájokat tanultuk, nem gyakorlati óra volt, csak jegyzeteltünk. Már alig vártam, hogy sötét varázslatok óra következzen.
- Van egy kis megbeszélnivalónk. Gyorsan üljetek le. – jött be Mrs. Godwin.
- Biztos a Halloween- ről lesz szó. – súgta a fülembe Dave.
A tanárnő megvárta, amíg az osztály elcsendesedik, majd belekezdett.
- Jövő hét kedden lesz a Halloween-i party. Minden évben az elsőévesek rendezik meg. Ebben az évben ti. Főleg a „B” osztályosokra hárul ez a feladat.
- Mi lesz a feladatunk tanárnő? – vágott közbe Mike izgatottan.
- A feladatotok rendkívül egyszerű. Mindenki kivétel nélkül részt vesz majd az iskola báltermének, termeinek, lépcsőinek és az ebédlő feldíszítésében. A díszítést varázslatokkal kell elvégeznetek. A mai órán megismerjük ezeket a varázslatokat. Először is mindenkit be kell osztanom egy- egy munkára. – mondta és elővett egy papírt. Először is, kell három ember az ebédlő feldíszítéséhez. – nézett fel a papírjáról. Az osztály fele jelentkezett. – Rendben, Philip, Pheobe és Julia. – mondta, és felírta a papírjra. – A következő feladat: A lépcsők mentén és a bálteremben a fáklyákat meggyújtani.
Dave és Mike azonnal feltették a kezüket.
- Rendben. David, Mike. Ki a harmadik? – nézett körbe.
- Belle? – nézett rám Dave. – Ez a legkönnyebb meló. Vállald el!
Kissé félénken, de felemeltem a kezem.
- Miss. Annabelle. Tökéletes. – bólintott Mrs. Godwin. Keira, Mary, Nick és Ted feladata elátkozni a báltermet és az osztálytermeket. Minden teremben más- más feladatnak kell lennie. 6 termet kell elvarázsolni, legyetek kreatívak.
Mary és Keira értetlenül néztek össze.
- Rendben. Minden csapat üljön össze. Phil csapata nyissa ki a könyvét a 235. oldalon. A ti feladatotok lesz az ételek beszerzése és tálalása. David csoportja nyissa ki a könyvét a 98. oldalon. A feladatotokhoz majd mindannyian kaptok egy- egy pálcát, mert a varázslathoz szükséges. Mary csapata jöjjön ide hozzám. – utasított Mrs. Godwin.
A 98. oldalon egy olyan varázsige volt, aminek segítségével a pálca végéből egy kis láng jön ki, ami sosem éri el a 2 cm-nél nagyobb méretet, ezért biztonságos. Mrs. Godwin odajött az asztalunkhoz és letett rá három varázspálcát.
- Hű! – ujjongott Mike és Dave.
- Kérem, próbáljátok ki a varázsigét. Mr. Siggers – nézett a tanárnő Mike-ra – értékelném, ha a varázsigét nem ordítaná, hanem mondaná, és ezúttal nem gyújtana fel semmit. – mondta, majd elment.
- Én sose direkt gyújtom fel a dolgokat… csak úgy jön össze. De vicces nézni, ahogy Mrs. Godwin próbál mindig rendet csinálni utánam… - vigyorgott Mike.
- Ja… Én meg csak úgy szeretem kihasználni a varázserőmet. Mindig jó érzés varázsolni. Annyira magával ragadó… Érzem, hogy én nem egy egyszerű ember vagyok. Más csak álmodhat arról, hogy gyufa nélkül meggyújt valamit, de ÉN! Nekem ez egy egyszerű varázsszóval is megy. – büszkélkedett Dave.
Elvettem az egyik pálcát az asztalról.
- Ignis Minor! – suttogtam, és láss csodát! – Sikerült! – ujjongtam. A pálca végén egy kis lángnyelv jelent meg. Nem nagyobb egy gyufa lángjánál. Ezzel megtörtem Dave álmodozását arról, hogy ő mekkora mágus lesz.
- Ügyes Annabelle. – mondta Dave. – Látod, mondtam én, hogy mi kaptuk a legkönnyebb melót…
- Hát igen. Nem egy bonyolult feladat. – értettem egyet.

Az ebédszünetben Maryvel mentem le.
- Mrs. Godwin hatalmas feladatot zúdított a nyakunkba! 6 termet, és a báltermet el kell varázsolnunk. Nem beszélve a lépcsőkről… Belle, segítened kell. Két termet nekem kell elvarázsolnom. Hétfőig meg kell írnom, melyik két feladatot találtam ki, és melyik varázsigét fogom használni… semmi ötletem sincs. – sóhajtott, miközben leültünk az asztalhoz a tálcánkkal.
- Ne aggódj! – nyugtattam, miközben összevágtam a lasagné-t a tányéromon. Majd bemegyek a könyvtárba és utánanézek.
- Köszönöm Belle. – mosolyodott el.
-Olvasókör után szétnézhetünk a könyvtárban. – ajánlottam fel.
- Jó ötlet! Az olvasókör nagyon jó. imádni fogod! Mrs. Wennel –el most Shakespeare könyveit tárgyaljuk.
- De jó! – ujjongtam. – Szeretem Shakespeare műveit.
Csendben megettük az ebédünket, majd felmentünk a hálókörletünkbe lepakolni. Kissé késésben voltunk, így én is Mary szobájában pakoltam le, mert az közelebb volt. Siettünk vissza az iskolába. Szerencsére Mrs. Wennel még nem volt a könyvtárban. Keira, Pheobe és néhány másodikos fiú beszélgettek az asztalnál, mellettük Julia olvasott egyedül. Mikor leültünk, Mrs. Wennel is megjelent.
Mary nem tévedett, tényleg Shakespeare volt a téma, és jól éreztem magam a beszélgetésben. Julia többször közbevágott, miközben beszéltem, de nem érdekelt, tudtam, hogy csak nem tudja elviselni, hogy már nem csak ő az egyetlen stréber.
Az olvasókör után mindenkitől elköszöntünk, és a könyvtár végébe mentünk, ahol a varázsigés könyvek voltak. A sok keresgélés után rátaláltunk egy könyvre, ami leírta, hogy kell egy szobába szellemvasutat varázsolni. Csak ezt az egyet találtuk, de Mary nagyon hálás volt, amiért segítettem neki. A könyvet kikölcsönözte, majd boldogan sétáltunk vissza a szobájába.
- Még nem is kérdeztelek… Te lejössz holnap Arrowwoodba? Sokan megyünk… gondoltam megkérdezlek. – nézett rám Mary, mikor kinyitotta a szobája ajtaját.
- Arrowwood? – kérdeztem.
- Arrowwood egy város a völgyben, nem messze innen, ahova elengednek minket minden hétvégén. Semmi extra, csak van pár park meg pláza… jó hely arra, hogy kicsit kiszabaduljunk ebből a kastélyból.
- Hm… értem. Megkérdezem Rose-t, hogy ő jönne-e, és szerintem megyünk. – mondtam miközben a vállamra vettem a táskámat.
- Oké. – mosolygott. - Ha jöttök, délelőtt 10-kor van gyülekező az ebédlő előtt. Busszal visznek le minket, és négy óra körül érünk vissza.
- Köszi, hogy szóltál! Akkor holnap! – intettem, majd kiléptem az ajtaján.
- Szívesen! Szia! – azzal becsukta az ajtót.
Felmentem a szobánkba, mikor benyitottam, Rose szaladt elém.
-Belle annyi mesélnivalóm van!– ugrált előttem. – Annyira jó volt ez a nap!
- Azta! – vigyorogtam, miközben leraktam a táskám az ágyam mellé.
- Beszéltem anyáékkal, hogy holnap reggel megyünk. Pakolj össze te is. – mondta.
- Mary mondta, hogy holnap többen lemennek Arrowwoodba. A fél suli ott lesz, és beszereznek majd dolgokat a Halloween-i partyra. Mehetnénk mi is…
- Arrowwood? Hol van? – kérdezte, mire én elmagyaráztam neki, amit Mary elmondott nekem.
- Belle ez csodás ötlet, de anyáék várnak minket holnap reggel a bokornál. – mondta végül.
- Majd beszélek vele én. Tudod, hogy ha én kérem, megengedi. – kacsintottam.
- Oké! – vigyorgott. De este hazamehetünk.
- Persze! Amint visszaér a busz, indulunk. – egyeztem bele. – Na, mesélj! Milyen volt Lucassal a korrep? – váltottam témát.
- Képzeld Lucas szív alakú buborékokat varázsolt nekem!! – mosolygott, majd nekikezdett a mesélnivalójának. Utána én is elmeséltem, milyen feladatot kaptunk Halloweenra, és hogy mi minden történt velem. Mint mindig, most is későn aludtunk el.

Reggel 9 órakor mentünk reggelizni, majd 10-kor találkoztunk a többiekkel a busznál. Indulás előtt mindent összepakoltunk, megetettük Pearlt, és megnyugtattuk, hogy ma este hazamegyünk, és holnap vele leszünk. Örültem, hogy anya könnyen elengedett minket, tegnap megbeszéltem vele, hogy fél 5-kor találkozunk a bokornál.
A busz körül sok olyan diák is összegyűlt, akiket még sohasem láttam. Rose azt mondta, körülnéz, hátha Lucas is jön, így én egyedül álldogáltam és ismerős arcokat kerestem a tömegben.
- Rose! – jött oda hozzám egy szőke hajú lány. – Honnan tudtad, hogy ma megyünk? Tegnap hívtalak este, de nem vetted fel… Amúgy jó a hajad! Még sose láttam összefogva... – és csak beszélt és beszélt.
- Annabelle vagyok. – szólaltam meg mosolyogva.
- Te vagy Belle? – lepődött meg. – Uramisten, Rose tényleg nem túlzott, mikor azt mondta nagyon hasonlítotok. Én Claire vagyok. – nyújtott kezet.
- Rose épp Lucast keresi, de mindjárt jön. – fogtam vele kezet.
- Claire! – hallottam Rose hangját mögülem. – Szia! – mosolygott, és odalépett Claire mellé.
- Hívtalak tegnap este, hogy jössz-e ma, de nem vetted fel…
- Bocsi, csak Belle-lel beszélgettem, nem figyeltem. Caroline?
- Nem tudott jönni. A nagymamájához utaztak a szüleivel.
- Értem. Képzeld tegnap Lucas… - kezdte mesélni.
- Én elmegyek és megkeresem Mary-t, foglalj nekem is helyet. – szóltam közbe.
- Persze, menj csak Belle. – mondta, majd visszafordult Claire felé.
Mary a busz másik oldalánál állt, és Teddel beszélgetett. Állandóan a hajával babrált, majd mosolyogva mondott valamit. Ted intett, majd elment. Amint elment, odarohantam Maryhez.
- Szia! Láttam ám! – vigyorogtam.
- Mit? – pirult el.
- Teddel beszélgettél.
- Ja azt! Igen… megkért, hogy üljek mellé a buszon. – mosolygott. – Nem baj, ha nem melletted ülök?
- Dehogy! Én Rose mellett ülök. – mondtam.
- BESZÁLLÁS! – mondta egy férfihang a buszból.
Mindenki elindult a busz ajtaja felé.
- Megkeresem Rose-t. Arrowwodban találkozunk! – köszöntem el Marytől, majd visszamentem Rose-hoz. A nagy tömegben nem láttam merre van, de mielőtt kétségbe estem volna, megfogta a kezem.
- Gyere! – mondta, majd felszálltunk a buszra.
- Azta! – nyögtük egyszerre, amint megláttuk a busz belsejét. Már nem kételkedtem abban, hogy befér-e mindenki a buszba… Belül egy vonathoz hasonlított a busz. Az ablakokon függönyök voltak, minden oldalon két-két kényelmes ülés, és középen széles folyosó. A busz sokkal hosszabb volt, mint az kívülről látszott. Rose-zal leültünk, majd még hosszú ideig csodáltuk a busz belsejét.
- Rendben emberek! – állt meg a busz elejében Mr. Seavers – Az út 45 perc. Ha megérkeztünk, mindenki mehet, ahová akar, de aki velünk jön vissza az 3 órára legyen a busznál. Most körbemegyek és felírom, ki jön velünk vissza.
Elindult a busz.
- Ismersz Phil nevű fiút? – kérdezte Rose.
- Igen… tudod, akiről meséltem, hogy rám van kattanva…
- Találkoztam vele. – nevetett.
- És? Mi volt? – vigyorogtam.
- Odajött hozzám, és azt mondta: Drága Annabelle! Olyan boldog lennék, ha mellém ülnél a buszon. – mondta, pont olyan hangon ahogy Phil beszél.
- Mit válaszoltál?
- Először kérdeztem, hogy hívják, aztán annyit mondtam: Kedves Phil, Annabelle nevében mondom, hogy: NEM. – nézett rám, mire elnevettük magunkat.
Az út során még sokáig beszélgettünk. Mr. Seavers felírta a nevünket, majd kérdezte, hogy kiismerjük e majd magunkat a városban. Biztosítottuk, hogy van kivel mennünk. Phil egyszer eljött mellettünk, megállt, majd annyit mondott:
- Jesszus! Megbolondultam!
- Nyugi Phil. Higgadj le, és vedd tudomásul, hogy Annabelle-nek van egy ikertestvére. – mondta neki Rose.
Phil tágra nyílt szemmel annyit suttogott: Ez nem lehet igaz!! Még pár másodpercig bámult minket, majd lassan elindult vissza a helyére.

A buszpályaudvaron parkoltunk le, majd mindenki leszállt. Mary megkeresett engem és mondta, hogy Ted is velünk jön. Claire, Rose, Ted, Mary és én együtt indultunk el a plázába. Claire tökéletesen tudta az utat, így hamar odaértünk. Mary egész úton nem mozdult Ted mellől, de látszólag ez Tedet nem zavarta.
A pláza hatalmas volt. Rose és Claire rögtön szét akartak nézni, én velük mentem, mert azt akartam, hogy Ted és Mary kettesben lehessenek. Megbeszéltük, hogy fél egykor találkozunk az éttermeknél és majd ott eszünk együtt. Az egyik üzletbe betérve nagyon szép ruhákat találtunk. Claire ötlete volt, hogy Rose és én menjünk be egy fülkébe és öltözzünk fel ugyanolyan ruhákba. Egy fehér pólót és egy farmerszoknyát vittünk be a nagy próbafülkébe és átöltöztünk. Rose a hatás kedvéért összefogta a haját.
- Hű… Ugyanolyanok vagyunk. – mondtam, mikor tükör előtt álltunk.
- Igen. – vigyorgott.
Megfordultunk, majd kimentünk a próbafülkéből.
- Lehidalok! Ti teljesen egyformák vagytok! – Claire tátott szájjal bámult ránk. Egyszerre nevettük el magunkat.
Még sok ruhát felpróbáltunk, mindenki vett magának valamit. Én egy koptatott farmert vettem Rose javaslatára. Rose bővítette a miniszoknya gyűjteményét egy piros darabbal, Claire ékszereket vett.
Fél egykor összegyűltünk az éttermeknél.
- Melyikbe menjünk? – kérdezte Mary.
- Bárhová csak ne az olasz étterembe… egy időre elegem van az olasz kajákból. – mondta Ted.
Ezzel mindenki egyetértett.
- A gyrosos? – javasoltam.
- Nekem jó. – mondta Rose. Ő is imádja a gyrost.
- Nekem is. – egyezett bele Claire és Rose is.
- Akkor utánam emberek. – indult el Ted az étteremhez.
Miután megvettük a gyrosunkat, egy közeli asztalnál ültünk le. Egy ideig mindenki csöndben evett, majd Mary törte meg a csendet.
- Jó lenne, ha lenne több közös program a két csoportnak. A tanárok teljesen elválasztanak minket egymástól. Szinte csak a parkban találkozhatunk a többiekkel.
- Szerintem is. Velünk az első napon közölték, hogy ne barátkozzunk morbusokkal. – értett egyet Rose.
- Mrs. Milborrow ki nem állhatja a morbusokat. Ezt mindenki tudja. Ha tehetné, kitiltaná az összeset a suliból. – mondta Claire.
- Pedig kedves nőnek tűnt… - sóhajtott Rose.
- Ellenünk van. Azt hiszi, azért mert csak rosszat tudunk varázsolni, gonoszak vagyunk és veszélyesek. – szólalt meg Ted.
- Nem csak ő van ezen a véleményen. – folytatta Claire. – Egy negyedikes fiú, ugyanilyen. Sokat verekedett mindig a B-sekkel, de manapság, mintha barátkozna velük. Darren Blackwooddal például év eleje óta nagyon jóban van. – Darren neve hallatán gyorsabban kezdett verni a szívem.
- Drake Oldway-re gondolsz? – kérdezte Ted.
- Igen. Nagyon furcsa srác…
- Lehet azért lett barátságosabb, mert elfogadta, hogy nem tehet ellenünk semmit. – szólaltam meg.
- Valószínű. – értett egyet Claire.
Még egy ideig beszélgettünk, majd visszamentünk a buszhoz.
A buszon Phil a mellettünk lévő székre ült le. Idegesített visszafelé, de az út végére rájött, hogy nem fog egyikőnk se hozzászólni.
- Hétfőn találokzunk! – köszönt el Claire.
- Sziasztok! – integetett Ted, majd ő is elment – Mary! Akkor holnap 10! – szólt vissza.
- Rendben! – mosolygott Mary.
- Ez meg mi volt? – vigyorogtam.
- Ted – del együtt találjuk ki a feladatokat Halloweenra. – mondta boldogan – Most megyek. Sziasztok! – mondta, majd nagyokat ugrálva továbbállt.

Már megint esni kezdett, de Rose és én mégis vidáman mentünk fel a szobánkba. Összepakoltuk a táskáinkat, és a könyveinket, betettük Pearlt a hordozójába, majd elindultunk a bokor felé.
- Rosie! Belle! – hallottam meg anya hangját amint kiléptünk a bokor mellől.
- Szia anyu! – öleltem meg.
- Hiányoztál már. – Rose, majd egy puszit nyomott anya arcára.
- Ti is hiányoztok. Nagyon nagy a csend otthon. Apa otthon vár minket. Épp vacsorát főz. – válaszolt anya.
A hazafelé úton egymás szavába vágva meséltünk. Amikor végre hazaértünk, Pearl kiugrott a kosarából és felrohant az emeletre. Bizonyára örült, hogy megint itthon van. Apa boldogan jött elénk, kezében egy fakanállal, és mindenkinek puszit adott. Vacsorára sült csirkét ettünk sajtos szósszal. Nincs jobb az otthoni vacsoránál. Rengeteget beszélgettünk, majd vacsora után Rose felajánlotta, hogy elmosogat.
Felmentem a szobámba. Ahogy bementem és lepakoltam, odarohantam az ágyamhoz és ráugrottam. Olyan érzésem volt, mintha hónapokat lettem volna távol. Rengeteg dolog történt az elmúlt pár napban. Kipakoltam a könyveimet és az asztalra készítettem. Elmentem lezuhanyozni, majd fáradtan dőltem be az ágyamba. Még sokáig nem tudtam elaludni. Végiggondoltam a napokat, a történteket, az embereket, akikkel találkoztam, de a gondolataim mindig egy emberre tértek vissza: Darren Blackwoodra.


Rosalie

Jó volt újra otthon lenni. Bár csak néhány napot töltöttünk az új suliban és jól éreztük magunkat, mégis hiányoztak már anyuék meg minden.
Mióta kiderült, hogy tudunk varázsolni, szívesen vállaltam a mosogatást. Csak egy egyszerű varázsige kellett és az edények maguktól elmosódtak, nekem pedig meg sem kellett moccannom, hogy elvégezzem a rám bízott feladatot. Ilyenkor nem nagyon érdekelt, hogy a házirend szigorúan tiltja az iskolán kívüli varázslást. Úgy gondoltam, úgyse figyeli senki, hogy mit csinálok sulin kívül, és ha nekem így könnyebb dolgom van, miért ne használnám ki a lehetőséget?
Miután végeztem, felmentem a szobámba, gyorsan letusoltam, majd lefeküdtem aludni.

Vasárnap délelőtt, 11 óra körül felhívtam Vickyt, szóltam neki, hogy itthon vagyok és megbeszéltünk egy találkozót a buszmegállóban. Felvettem az új, Arrowwoodban vásárolt, piros miniszoknyámat egy vastagabb harisnyával és egy sima fekete fölsővel, majd – mivel anyuék nem voltak otthon – Annabellenek szóltam, hogy elmegyek.
- Elmegyek Vickyékkel találkozni. Velük ebédelek valahol, szóval ne várjatok. Majd szólj anyuéknak is! – mondtam, aztán máris rohantam volna tovább, de Belle utánam szólt.
- Rose, ugye tudod, hogy nem beszélhetsz senkinek a suliról és az egész varázslóvilágról?
- Persze, hogy tudom. Ennyi eszem még nekem is van, Belle – mosolyogtam rá, majd rácsuktam a szobaajtót.
Felvettem a kabátomat, egy sálat csavartam a nyakam köré, majd kiléptem az októberi, szeles időbe. Kissé átfagytam, mire a buszmegállóhoz értem. Vicky és Matt már vártak rám. A széltől kipirosodott arccal mosolyogtak felém.
- Sziasztok! – köszöntem rájuk mosolyogva.
- Szia, Rose! – mondták egyszerre, majd mindkettőjüktől kaptam egy-egy puszit és ölelést.
- Azt javaslom, üljünk be a mekibe, mert megfagyunk idekint – ajánlotta Matt, majd elindultunk a már jól ismert helyre.
Matt és én egy sajtburger-menüt kértünk, Vicky pedig csak egy salátát. Levettük a kabátunkat, majd leültünk egy asztalhoz.
- Hű, jó a szoknyád – mondta Vicky, ahogy megpillantotta a vadiúj piros darabot.
- Kösz – mosolyogtam.
- Hol vetted?
- Arrowwoodban – mondtam egy kis gondolkodás után.
- Arrowwood? Az meg hol van? – kíváncsiskodott Vicky.
- Az egy kisváros az új sulim közelében – mondtam és nem akartam többet elárulni.
Egy ideig csendben majszoltuk az ebédünket, majd Matt szólalt meg.
- Na, és milyen az új suli? – kérdezte – Mi is a neve?
- St. He… - kezdtem, majd inkább módosítottam a néven – St. Elisabeth Gimnázium.
- Milyenek a tanárok? – kérdezett tovább Matt.
- A legtöbbjük egész rendes – jelentettem ki szűkszavúan. Féltem, hogy elszólom magam valamelyik fura tantárgyamról, ezért inkább nem beszéltem sokat.
- Na és az osztálytársak? Vannak olyan jó fejek, mint mi? – vigyorgott Matt.
- Itt csak 20-an vagyunk egy osztályban – hazudtam – Így egész jó az osztályközösség, majdnem mindenki jóban van mindenkivel. Van már két lány, Caroline és Claire akikkel jól kijövök. Meg persze ott van Aaron is, ő is rendes. Azt hiszem sikerült beilleszkednem.
- Nem is féltettünk, hogy nem tudsz beilleszkedni – mosolygott rám Vicky, miközben egy adag salátát tömött magába – És mi van a fiúkkal? Milyen a kínálat? – kérdezte, miután nagyot nyelt.
- Egész jó –nevettem, és éreztem, hogy kissé elpirulok. Sosem volt szokásom elvörösödni, és most mégis ez történt.
- Oké, ki vele. Hogy hívják? – meresztette rám kíváncsi szemeit Vicky.
- Lucas – mondtam, aztán elmeséltem, hogy mennyire helyes, kedves, vicces és segítőkész és hogy ő korrepetál.
- Na, jó. Hagylak benneteket csajosan beszélgetni fiúkról – állt fel Matt az asztaltól – Veszek még egy kávét. Kértek?
- Nem, kösz – mondtam, és Vicky is ingatta a fejét.
Amíg Matt távol volt, teljesen kitárgyaltuk a Lucas-témát, aztán meséltem még a jövő keddi halloween-i buliról és a külön foglalkozásokról. Érdeklődtek Belle iránt is. Elmondtam, hogy ő is be tudott illeszkedni, és hogy szerintem neki jobb helye van az új suliban. Ebben mindannyian egyet értettünk.
- Tényleg, mi van Ashleyvel és Adammal? – jutott eszembe – Együtt vannak még egyáltalán?
- Már nem. Adam még szerdán kirakta Asht – mondta Vicky.
- Komolyan? – csodálkoztam – Hogyhogy?
- Hát… tudom, hogy furán hangzik, de azt beszélik Belle miatt.
- Adamnek tetszik Belle? Azta! – mondtam, és közben azon gondolkodtam, milyen boldog lesz Belle, ha ezt megtudja.
- Hát igen, ez van. De ennél többet mi sem tudunk.
- És Ashley? Nagyon kiakadt? – kérdeztem.
- Pff… ne tudd meg – mondta Matt, majd belekortyolt a kávéjába.
- Visított, nyavalygott, hisztizett, toporzékolt… rettenetes volt – értett egyet Vicky is.
- Szerintem nem azért borult ki ennyire, mert olyan nagyon szerette volna Adamet, hanem inkább azért, mert ez elég gáz rá nézve. Az egész amit Adammal csinált. Vonszolta magával szegényt, mint valami kutyát. De ez a hiszti, amit levágott, csak ront a helyzeten – mondta Matt.
- Tipikus Ashley – mondtam – Majd rendbe jön. Nem kell vele foglalkozni.
- Pontosan azt tesszük – bólintott Vicky.
Miután befejeztük a kajálást, még sokáig üldögéltünk a mekiben, aztán felöltöztünk, elbúcsúztunk egymástól és haza indultunk.

Mikor haza értem Belle a nappaliban ücsörgött és épp elmerült valamelyik tudomány világában.
- Te most komolyan tanulsz? – csodálkoztam.
- Aha – bólintott – Fekete mágiából elég sok a tanulnivaló…
- Hát persze, biztos – hagytam rá - Nem fogod elhinni, mit hallottam – kezdtem a lelkes mesélést – Adam szakított Ashleyvel állítólag miattad!
- Mi van? – Belle csak ennyit tudott mondani.
- Komolyan! Vicky meg Matt mesélték.
- Hát… most már késő – mondta egy kis idő elteltével Belle – Már továbbléptem.
- Tudom, de azért ezt jó tudni, nem?
- De – bólintott, majd újra belemélyedt a könyvébe ezzel mutatva, hogy nincs sok kedve beszélgetni.
Felmentem a szobámba és bedobáltam a jövő hétre szükséges holmikat a bőröndömbe. Az Infinito loculus varázsige segítségével most is könnyedén befértem egy kisebb táskába. Este vacsoráztunk, aztán korán lefeküdtünk, hogy reggel fel tudjunk kelni.

Hétfő reggel anyu és apu elvittek minket Arrowwoodba, kiraktak a bokornál, mi pedig besétáltunk a suli parkjába. Gyorsan felmentünk a kollégiumi szobánkba, lepakoltunk, előbányásztuk a könyveinket és rohantunk órára.
Az első két órán, matekon és nyelvtanon jóformán semmit nem csináltunk. Legalábbis nekem úgy tűnt… Aztán mágiatan következett, így megint át kellett mennünk egy másik tanterembe. Elfoglaltam a helyem Aaron mellett, kipakoltam a könyvem meg a füzetem, aztán meg is érkezett a tanár, Mrs. Roberts.
- Jó napot kívánok mindenkinek! – köszöntötte az osztályt, majd a tanári asztal mellett állva kinyitotta a naplót és lapozgatni kezdte.
Ez nem jelentett semmi jót, hiszen a tanárnő épp a felelőt választotta ki…
- Mivel az újaknak még nincs jegyük, szeretném valamelyiküket meghallgatni a „Mágia a virágzó középkorban” című leckéből – mondta a tanárnő, mire én és Amanda rémülten néztünk össze.
- Csak ne én, csak ne én… - motyogtam, és a fejem a tenyerembe temettem.
- Miss. Benett, kérem, jöjjön ki a táblához – mondta a feszült csendet megtörve Mrs. Roberts, én pedig fellélegeztem.
- Huh…
- Mi lett volna, ha téged választ? – súgta Aaron.
- Nem tudom, de hogy fogalmam sincs mit vettünk a múlt órán az biztos – mondtam.
- Persze, mert leveleztünk – nevetett Aaron.
- Miss. Rockfield, Mr. Roberts, hagyják abba a beszélgetést! – szólt ránk a tanárnő, majd újra Amanda felé fordult.
Ezután elcsendesedtünk. Amanda kiválóan tudta az anyagot, ötöst kapott. Óra végén bejelentette a tanárnő, hogy a következő órán dogát írunk az előző két lecke anyagából. Örültem, hogy legalább a mai órán jegyzeteltem, így csak egy leckével vagyok lemaradva.
SVK elején elméletet vettünk, megtanultuk az átkok csoportosítását, az óra második felében pedig az eddig vett egyszerűbb varázslatokat gyakoroltuk. Itt már feltűnt, hogy van némi lemaradásom a többiekhez képes.
Szokás szerint Claireékkel ebédeltem, majd felkerestem Lucast az SVK korrep miatt.
- Szia – mosolyogtam rá, mikor megláttam.
- Szia – köszönt.
- Amúgy neked nem kell különóra járnod? Vagy hogyhogy ráérsz velem foglalkozni? – tettem fel a felmerülő kérdést.
- Vívásra járok, de Mrs. Milborrow elintézte, hogy amíg téged korrepetállak, ne kelljen mennem – magyarázta.
Ezután rátértünk a varázslásra. A legegyszerűbbel kezdtük. Csupán annyi volt, hogy Lucas egy puha labdát dobott felém, és nekem meg kellett állítanom azt a levegőben varázsige nélkül. Ez könnyen ment, hiszen már akkor meg tudtam ezt csinálni, mikor Bellet mentettem meg egy alufólia galacsintól. Lucas látta, hogy ez már megy nekem így megtanított az „Extremitas” varázsigére, amivel véget vethettem egy könnyű átoknak. Mikor vége lett a korrepnek, elbúcsúztam Lucastól azzal, hogy majd a halloween-i bulin találkozunk.
A délután további részét Carolinenal töltöttem, aztán felmentem a szobánkba, ahol Belle már várt rám.



 

Szöveges mező

Ide szövegelj...