Szöveges mező

Ide szövegelj...

2. fejezet

Rosalie

 

Négy óra körül állítottam haza, két üveg pezsgővel a kezemben, amit suli után szereztem be, mint egy jó buli elengedhetetlen kellékeit. Bellet a konyhában találtam, ahogy éppen egy tepsit tett a sütőbe.
- Muffin? – kérdeztem, ahogy a levegőbe szagoltam.
- Aha – nézett fel, majd kissé felhúzta a szemöldökét, ahogy meglátta a pezsgősüvegeket - Azt hogyan szerezted? Még nem vagy 18…
- Az sosem volt gond… - mosolyodtam el – Legyen elég annyi, hogy megoldottam – mondtam, mire Belle csak megvonta a vállát.
Elkezdtem kipakolni a kajákat az asztalra, Belle pedig nekiállt elmosogatni.
- Fölmegyek készülődni – szóltam, majd fölszaladtam a szobámba.
Először is hajat mostam, majd a szokottnál sokkal erősebben, feketével sminkeltem ki magam. Aztán vagy fél óráig álltam a szekrényem előtt, azon gondolkodva, hogy mit vegyek föl. Végül egy fekete mini ruha mellett döntöttem, amihez magas sarkút választottam. Ötre készen is lettem, és lesétáltam a nappaliba. Belle már rég kész volt természetesen. Ő egy kockás ruhát viselt, a haját most is befonta.
Nem telt bele sok idő, amikor csöngettek. Mosolyogva nyitottam ajtót az osztálytársainknak. Szinte mindenkinek adtam egy puszit vagy ők adtak nekem és elhalmoztak jókívánságokkal és ajándékokat nyomtak a kezembe. Ezután bementek a nappaliba és meglátták az ott ücsörgő Bellet, akinek épphogy csak odaköszöntek és boldog szülinapot kívántak. Kicsit megsajnáltam, aztán megvontam a vállam és én is a többiek után mentem. Betettem egy CD-t és feltekertem a hangerőt, hogy megteremtsem az alaphangulatot.

Három óra sem telt bele, mindkét üveg pezsgő elfogyott, a hangulat pedig a tető fokára hágott. Addigra már túl voltunk a karaokén és majdnem mindenki táncolt.
 Leültem a konyhapulthoz Ashley mellé és kólát öntöttem a poharamba, majd iszogatni kezdtem.
- Annabellenek mi baja? – bökött Ash fejével Belle felé.
. Mi lenne? – csodálkoztam.
- Nem tudom – vonta meg a vállát – Ez egy buli, nem? Ő így bulizik? Hogy egy fotelban gubbaszt?
- Szerelmi bánat van a dologban- jelentettem ki, mire Ashley kíváncsian nézett rám – Belezúgott Adambe – erre majdnem kiköpte a szájában lévő üdítőt, úgy elkezdett nevetni.
- Adambe? - röhögcsélt.
- Igen, de psszzt! Ezt nem kellett volna elmondanom.
- Pedig így viccesebb lesz ez a buli – mosolyodott el, fölállt, majd megigazította a szoknyáját - Most figyelj és tanulj! – mondta, aztán elindult a nappali közepe felé, ahol a többiek táncoltak. Ash egyenesen Adamhez ment, félrelökve az épp vele táncoló Stefaniet. Kíváncsian figyeltem, hogy mi fog történni. Szemem ide-oda cikázott Belle és Ashley-ék között. Ash csak táncolt, rázta magát… nem volt egészen józan, az biztos. Aztán hirtelen megfogta Adam kezét és úgy táncoltak tovább. Bellere néztem és összetalálkozott a tekintetünk. Fölállt és a fürdőszoba felé biccentett, jelezve, hogy beszélni akar velem, négyszemközt. Nem szívesen bár, de utána mentem.
- Mi az? – kérdeztem, ahogy becsuktuk az ajtót, hogy halljuk is egymást az üvöltő zenétől.
- Ashley… - kezdte.
- Nincs köztük semmi – vágtam rá.
- Akkor miért táncolnak kézen fogva?!
- Mert ez egy buli – jelentettem ki – Ne várd, hogy Adam majd odamegy hozzád és felkér táncolni, mert nem fog. Ha nem teszel érte, nem fog észrevenni. Ash azt teszi, amiért jött. Szórakozik, jól érzi magát. Neked is ezt kéne tenned – magyaráztam.
Nem válaszolt, csak kiment a fürdőből, én meg majdnem nekiütköztem, mivel egyszerűen lecövekelt és a táncolók felé bámult. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, miért állunk itt. Ashley és Adam… csókolóztak. Eléggé.
Belle gyilkos tekintettel nézett rám, aztán elejtette vagy direkt földhöz vágta (nem sikerült eldöntenem) a kezében lévő poharat. Ebben a pillanatban több dolog is történt: a pohár apró szilánkokra tört, a benne lévő üdítő pedig szétfolyt a padlón, és elment az áram. Hirtelen tök sötét lett a szobában, a zene pedig elhallgatott. Csak a vendégeink döbbent suttogását lehetett hallani, aztán gyors lépések zaját és az ajtó csapódását. Rögtön tudtam, hogy Belle „menekült” el.
Lassan lépkedve, tapogatózva kerestem egy gyertyát és meggyújtottam.
- Oké, emberek! Vége a bulinak, mindenki menjen haza! – kiabáltam, a gyertyát magam elé tartva. Kitessékeltem az elégedetlenkedő vendégeket, aztán Belle keresésére indultam.


Annabelle

Ez életem legrosszabb estéje… - dünnyögtem magamban, miközben gyors léptekkel igyekeztem minél távolabb kerülni a házunktól. Tudtam, hogy ez lesz… Tudtam, hogy megint mindenki jól fogja érezni magát csak én nem. Nekem is táncolnom kellett volna. Ha azt a rángatózást, amit Ashley csinált táncnak lehet nevezni. Talán, ha én előbb megyek oda Adamhez, talán ha én fogom meg a kezét, vagy én csókolom meg, akkor most miden rendben lenne… de nem.
Szaladni kezdtem. Nem tudtam merre, csak azt tudtam jobb, ha nem tudom meg a buli folytatását. Lassítottam, mert már kezdtem fáradni. Hatalmasakat sóhajtoztam és majd szétvetett a düh. Soha nem voltam még ilyen dühös. Egy pillanatra megálltam.
Felnéztem az égre. Nem láttam a csillagokat, mert fölöttem egy utcai lámpa világított. Ez még jobban felidegesített. Becsuktam a szemem és arra gondoltam bár láthatnám a csillagokat. Hirtelen kinyitottam a szemem, mert egy kisebb robbanás szerű hangot hallottam. Arrébb ugrottam, hogy ne essenek rám az üvegszilánkok. Az utcai lámpában világító villanykörte robbant szét, majd elsötétült.
Ez nem az én napom- gondoltam. Tovább sétáltam. Eldöntöttem, hogy lemegyek a partra, mert ott nem zavarhat senki. Kissé már lenyugodtam, de még mindig mérges voltam. Kerestem egy padot, hogy leülhessek. Odasétáltam egy padhoz, de nem ültem rá. Elkapott az érzés, hogy valamit meg kell ütnöm. Valamin le kell vezetnem a feszültséget. Erre ez a pad is tökéletesnek bizonyult.
- Gyűlöllek Ashley! – morogtam, majd belerúgtam a padba. Meglepetésemre nagyon jól esett. Elmosolyodtam, majd belerúgtam még egyszer.
- Basszus! – mondtam halkan, mikor észrevettem, hogy a pad szinte kettétört középen a rúgásomtól. Megijedtem, mert nem is sejtettem, hogy ennyire erős vagyok, majd elnevettem magam, mikor eszembe jutott, hogy istenem ezt én csináltam??? Én, Annabelle Rockfield, aki mindig nyugodt, most törtem szét egy padot. Egy lépést hátra léptem, majd nem mozdultam. Csak bámultam a padot és azon tűnődtem mért csináltam.
Belle! – kiáltotta valaki, de nem érdekelt. Ne keressen engem senki. Nem érdemes… reggelre úgyis hazamegyek. – Belle! Belle!!! – kiabálta megint. A hangja egyre közelebbről jött. Még mindig egyhelyben álltam és a padot bámultam.
Lépéseket hallottam, valaki közeledett. Nem néztem fel.
- Annabelle! – szólalt meg valaki mellettem. – Végre megtaláltalak! Jól vagy?
- Nem! Nem vagyok jól! – néztem fel, és csak most vettem észre hogy hatalmas könnycseppek folynak le az arcomon. Jobbra néztem. Rose állt mellettem. A padot bámulta. Látszólag azon tűnődött én tettem e. – Menj innen! – zokogtam.
- Belle haza kell jönnöd! – mondta halkan.
- Nem érted hogy hagyj békén?? – kiáltottam.
Mindketten hátraugrottunk. A törött pad hirtelen lángba borult.
- Jesszus Belle!! Mi a franc volt ez??? – nézett rám felhúzött szemöldökkel.
- Nem tudom. – néztem rá. Már nem kiabáltam. Nem értettem mi történik velem. Először az áram, aztán a lámpa, a pad most meg ez?? - Mi történik velem?? – zokogtam, majd elfutottam.
Ahogy messzebbre mentem, a pad magától eloltódott. Ettől nem lett jobb. Teljesen összezavarodtam. Soha senkinek nem akartam rosszat… főleg egy ártatlan padnak nem…
Rose még mindig nem ment el. Ehelyett utánam jött.
- Belle mi volt ez? – nézett rám értetlenül.
- Nem tudom. Nem értem. Mi történik velem? Ezt én csináltam? – kérdeztem.
- A padot te törted el?
Bólogattam.
- Hű… - mosolyodott el. – Te lázadsz! Ez hihetetlen. Belle te rossz vagy! – vigyorgott, mintha nem lennénk haragban.
Nem tudtam mit mondani. Az egyik felem haragudott, mert rosszat tettem, de a másik felem azt súgta ennek így kellett lennie és úgyse tudja meg senki, szóval jól tettem amit tettem.
Egy ideig csak álltunk egymás mellett némán és bámultuk a tengert. Szinte szélcsend volt. A csillagok fénye visszaverődött a víztükörről. Bármerre néztem, minden olyan nyugodt volt. Biztos voltam benne, hogy valami most megváltozott. Lehet, hogy a rosszabbik énem kitörni készül? Majd eszembe jutott, hogy hálásnak kéne lennem, mert Rose mégiscsak megkeresett, és még akkor sem ment el, mikor rákiabáltam.
- Köszi hogy nem hagytál magamra. – suttogtam.
- Szivesen. Sajnálom a ma estét. Lehetett volna jobb is… - sóhajtott.
- Szerintem menjünk haza… biztos nagy a rendetlenség… - javasoltam.
- Oké. – bólogatott.
Elindultunk hazafelé. Csendben sétáltunk egymás mellett.
- Amúgy nekem így jobban tetszik a hajad… - törte meg a csendet Rose. Csak most tűnt fel, hogy valahol elhagytam a hajgumit a hajamból, így ki volt bontva. Már a hátam közepéig ért a hajam persze hullámos volt, mert állandóan be van fonva.
- Köszönöm… - ez volt az eddigi legkedvesebb megjegyzése hozzám.
Ezután már nem is szóltunk egymáshoz, csak mikor a ház elé értünk.
- Bent biztos hatalmas kupi van… - szólaltam meg, mielőtt ajtót nyitottam.
Ahogy gondoltam. Mindenhol muffinos papírok, poharak és tányérok voltak.
- Előbb öltözzünk át… majd utána rendet rakunk. Anyuék úgyis csak reggel jönnek. – mondta Rose.
- Szerintem is. – értettem egyet.
Mindketten elindultunk felfelé a lépcsőn, majd a szobánkba mentünk. Én egyenesen a fürdőszobába mentem és zuhanyozni kezdtem. Amint megnyitottam a vizet, Rose sikítását hallottam meg. Rögtön kiugrottam a kádból, egy törölközőt csavartam magamra és lerohantam a lépcsőn.
- Mi történt? – kiáltottam még az emeletről. Amint a földszintre értem, a látvány mindent megmagyarázott. Minden a helyén volt. A kupi eltűnt, helyette rend volt. – Ezt hogy csináltad?? – néztem Rosera értetlenül. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy ő sem tudja, mi történt.
- Felmentem a szobámba és arra gondoltam szeretném, ha nem kellene rendet raknunk és rend lenne, aztán elképzeltem, hogy rend van. Lejöttem és rend volt… - hadarta.
- Valami nagyon nincs rendben ezzel a nappal… amondó vagyok, minden okkal történik, és nincsenek csodák.
- Jaj Belle… úgy beszélsz, mint valami egyetemi tanár… Szerintem meg ez egy csoda és elhiheted nekem, hogy 5 perc alatt nem lehet rendet rakni ebben a házban… - nézett rám.
- Jaj ne mond már hogy valami tündérke meghallotta a kívánságodat és teljesítette… - nevettem.
- Tudom furcsa, de ez volt az első lehetőség, ami eszembe jutott… Persze ez elég hülyén hangzik…
- Legalább anyuék boldogok lesznek, ha meglátják a rendet. – mondtam.
- Ja…
- Na jó én megyek és folytatom a zuhanyzást… - szóltam, majd elindultam felfelé a lépcsőn.
- Én meg rákeresek a „jótündér”- re a Google-n… - futott utánam.
Mindketten bementünk a szobánkba. Megfürödtem, majd befeküdtem az ágyamba. Még sokáig nem tudtam elaludni, mert ésszerű magyarázatot akartam találni a lehetetlenre… tündérek?? Nevetséges… Egy ideig gondolkodtam, végül sikerült elaludnom.


Szöveges mező

Ide szövegelj...